Fájdalom és meddőség: ilyen az endometriózis

Olvasási idő:
Könnyen lehet, hogy hallottál már erről a rejtélyes és fájdalmas női betegségről. Ha még nem, akkor szerencsés vagy, ha igen, akkor elképzelhető, hogy Téged is érint ez a cseppet sem kellemes tünetekkel járó probléma. Meglehetősen összetett betegségről van szó, amely gyógyításáról megoszlanak a vélemények, sőt, kifejezetten biztos gyógymódot még a szakemberek sem találtak rá. De mi is ez a különös kór és mivel jár együtt?

Az endometriózis kifejezés az „endometrium” elnevezésből származik, amely a méh belső felszínét borító nyálkahártyát jelenti. A betegség során, ezek a nyálkahártya-szövetek „vándorolnak”, azaz a méhen kívül is megtalálhatóak, leginkább a petevezetőben, a kismedence szöveteiben vagy a petefészek falában vernek tanyát.

Hol itt a probléma?

A probléma elsősorban a menstruáció kapcsán merül fel. A normál ciklus során a méhnyálkahártya a hormonoknak köszönhetően megvastagodik, felkészülve az esetlegesen megtermékenyített petesejt befogadására. Teherbeesés hiányában ez a vastagabb nyálkahártya leválik, vérzés kíséretében távozik: ez eddig tiszta biológiaóra.

Ha azonban endometriózissal van dolgod ez ennél sokkal kellemetlenebb (nem mintha maga a menstruáció nem lenne az), hiszen a méhen kívül került szövet ugyanúgy érzékenyen reagál a hormonokra és ugyanúgy megvastagszik. Azonban ilyen módon a vér nem tud távozni és felgyülemlik a szervezetben, amely ciszták kialakulásához vezet, ami pedig hegesedést, összenövést okoz. A borzasztó fájdalom, ami a menstruáció alatt fokozódik, „csak” egy probléma, azonban sajnos a betegség javarészt meddőséget is eredményez.

Habár a betegség jóindulatú, negatív következményei vitathatatlanok.

Mitől alakul ki a betegség?

Az endometriózis kialakulásával van a legnagyobb baj, hiszen ennek oka máig nem ismert, és hogyan szüntethetnénk meg teljesen egy problémát, ha nem ismerjük az okát? Egyelőre a szakemberek is elmélet szinten tudják megfogalmazni a valódi okokat.

Akár a legtöbb betegség kialakulásában, a megoldás, talán, itt is az életmódban keresendő. A fájdalomcsillapítók gyakori beszedése, a gyakori, kis gyulladások a testben, a kevés mozgás, az egészségtelen táplálkozás, a gyenge immunrendszer is felelőssé tehető. A legutóbbit tartják a legvalószínűbb oknak.

A legrosszabb az egészben: ezek a tünetek

Az endometriózis tünetei a legerősebb nőt is padlóra küldhetik, éppen ezért nagyon fontos tisztában lenni azzal, hogy mik is ezek. A legáltalánosabbnak mondott tünet a fájdalmas, görcsös menstruáció. Azonban azt tudni kell, hogy ez a tünet nem mindig utal endometriózisra, de ha elviselhetetlen számodra ez a havi pár nap, mindenképp érdemes felkeresni egy nőgyógyászt. Azt is ki kell emelnem, hogy nem minden esetben jár a betegség görcsös tünetekkel, ez benne a legrejtélyesebb, hiszen vannak olyan nők, akik a tüneteket nem is produkálják, mégis érinti őket a probléma.

A másik gyakori szimptóma a szűnni nem akaró kismedencei fájdalom, amely nem feltétlen csak a menstruáció alatt jelentkezik. Gyakori jelenség az is, ha fáj a szex, ez megint az a kategória, amivel mindenképp orvoshoz kell fordulni, akkor is, ha nem a kérdéses betegségről van szó.

Az endometriózis egyik legjellegzetesebb tünete az erős fájdalom menzesz alatt

További tünetek lehetnek, ha rendszertelen a menzeszed, vagy túl erős. Az is a probléma jelenlétére utalhat, ha pecsételő vérzést tapasztalsz, vagy ha állandóan deréktáji fájdalomra panaszkodsz. Tünet lehet még a gyakori hasmenés vagy székrekedés, de az is, ha fájdalmas a székletürítés.

Ezek a tünetek menstruációtól függetlenül is jelentkezhetnek, de legerőteljesebben mindig menzesz ideje alatt okoznak szenvedést. Az egész betegségben pedig ez a legrosszabb: előfordul, hogy a fájdalom olyan erejű, hogy dolgozni, a napi teendőket elvégezni is képtelen vagy. Emellett természetesen ez lelki oldalról is borzasztó megterhelő. Nem csak azért, mert meddőséget okozhat, nem mintha ez önmagában nem lenne elég, de a szexuális életet is csorbíthatja, hiszen kinek lenne kedve az együttléthez, ha az állandóan fájdalmat okoz?

Azt érdemes leszögezni, hogy ez a hihetetlen fájdalom nem mindenkinél jelentkezik. Előfordulhat az is, hogy habár endometriózisod van, semmit sem veszel észre az egészből. Lehet tehát egészen enyhe és lehet nagyon súlyos is, de ezek a tünetek az idő előrehaladtával sajnos csak erősödnek.

Te is érintett vagy?

A statisztikai adatok sajnos elég riasztóak. A reproduktív korban lévő nők közül minden tizediket érintheti ez a betegség. Ez azért is ijesztő, mert a legtöbb nő tisztában sincs a jelenséggel, éppen azért, mert rendkívül változatos, hogy milyen erősséggel jelentkeznek a tünetek. Az adatok alapján azoknál a nőknél gyakoribb a probléma, akik még nem szültek, menopauza alatt viszonylag ritkán fordul elő.

Vannak olyan felmérések, amelyekből kiderül, hogy kb. 175 millió nőt érinthet ez a probléma szerte a világban. Tehát ha megmagyarázhatatlan módon fáj a havi vérzés, ne késlekedj orvoshoz fordulni!