Az akku feszültsége alacsony: mikor szükséges az “énidő”?

Olvasási idő:
Imádom a családomat, de néha rettenetesen vágyom egy kis egyedüllétre. Gyerekek nélkül, a férjem nélkül és mindenki nélkül, mert – ciki vagy nem – kifejezetten szeretem a saját társaságomat, nem beszélve arról, hogy igazán pihenni, feltöltődni is így tudok a leghatékonyabban. Minél több nővel beszélgetek erről, annál egyértelműbbé válik számomra, hogy ezzel nagyon sokan vannak ugyanígy, mégis, hihetetlen ingoványos talajra tévedek, amikor ezt a témát próbálom körüljárni.

Tapasztalatom szerint a nők egy része durva bűntudatot kapcsol ahhoz a vágyához, hogy időnként egyedül is lehessen, mintha ez valami olyan kiváltság lenne, ami csak annak jár, aki már nagyjából az utolsókat rúgja, de minimum a belét húzza maga után. Egy másik része pedig olyan tökéletesen meg tudja magyarázni, hogy miért is lehetetlen neki akár csak egy kávé erejéig lelépni otthonról, hogy még saját magát is hatékonyan meggyőzi erről és egy idő után már fel sem merül a gondolata. Kérdezzük már meg magunktól: tényleg így van ez? Elképzelhető-e az, hogy valóban pótolhatatlanok vagyunk néhány órán keresztül?

Senki ne sértődjön meg, még csak véletlenül sem szeretném a szerepünket, fontosságunkat kisebbíteni egy család életében; miért is tenném, magam is anya és feleség vagyok. De ezzel együtt még más is vagyok, ha tetszik, több is: ÉN vagyok.

Én, aki sok minden egy személyben, nem csak feleség és anya. Aki nyomokban még tartalmazza azt az embert is, aki akkor voltam, amikor még se anya, se feleség nem voltam, egy önálló, szuverén lényt, aki nyilván hozzáalakult, formálódott a mostani szerepekhez és mindezt boldogan tette, hiszen a saját választása, de attól még nem múltam el nyomtalanul. Vagyok még például dolgozó nő is, barátnő, lánygyerek és az a részem sem távozott el belőlem a méhlepénnyel együtt, aki igenis imád időnként egyedül is lenni. És miért ne tehetném? A családom is tudja ezt és tiszteletben tartja. Nem állítom, hogy egyszerű megszervezni, kijárni és elintézni, hogy az ember egyedül lehessen néha, de szerintem kötelező. Egyénileg változik, hogy kinek milyen gyakran és mennyi időre van szüksége ahhoz, hogy úgy igazán kilazuljon és leereszthessen, és álmomban sem jutna eszembe azt állítani, hogy mindig menni fog. De teljesen nem kéne ezt a vágyunkat elengedni, mert néhány ellopott órát azért ki tudunk magunknak járni, ha nagyon akarjuk. Mi tart vissza ettől? Sorolnám a kifogásokat:

1. “A férjem nem tudja megcsinálni”

A férjem olyan tehetetlen, ha nem én csinálom, semmi nem lesz jó. – Tudod mit, el is hiszem. Egyrészt azért hiszem el, hogy így van, mert ha a férjed az elmúlt x számú évben azt szokta meg, hogy mindig mindent Te csinálsz, oldasz meg, akkor valószínűleg tényleg nem fog neki menni. Másrészt azért, mert mindenki máshogy csinálja, és ha neked megvan a magad módszere, garantálható, hogy az övé nem lesz ugyanolyan. Egy kérdésem van csak: és akkor mi van? Mi van, ha a gyerek egy este szendvicset vacsorázik, hozzá kakaót (ne adj isten, lekváros kenyeret), csak félig tökéletesen mos fogat és a pizsamája helyett a kedvenc rövidgatyájában megy aludni? Mi van, ha nem fél kilenckor, hanem fél tízkor fekszik le egyszer? Mi van, ha a férjed egyszer rossz helyre pakolja be a koszos edényeket a mosogatógépbe? Mi van, ha ott marad a széken a vizes törölköző és nem terítik ki szépen, gyűrődésmentesen? Tényleg nem ér meg ennyit egy kis pihenés?

2. “Hiányzom a gyerekeknek”

Ha este nem vagyok otthon, hiányzom a gyerekeimnek. – Lehet. És Neked mi hiányzik? A pihenés, a barátnőd? Akkor is hiányozhatsz nekik, amikor a munkahelyeden vagy, de azt el tudod viselni, mert kell a pénz. Lehet, hogy a pihenésedért nem tudsz kaját venni a boltban, de pont ugyanannyira szükséged van rá. Egy olyan ember, aki mindig mindenről lemond, és sohasem töltődik fel, egy idő után nem lesz túl kellemes lakótárs. Szóval, ha nem akarsz elsárkányosodni, húzz el otthonról. Ha a gyereked megtanulja, hogy néha a hiányérzet az élet része és a dolgokra bizony várni kell, csak a javára fog válni. Vagy Neked mindig minden azonnal ott van?

Pihenni bárhogy lehet

3. “Túl fáradt vagyok”

Mire el tudnék menni otthonról, olyan fáradt vagyok, hogy már nincs kedvem hozzá. – Ugye Te is látod, hogy ez csak kifogás? Ha nem akarsz mindig mindent kézben tartani, mert Te vagy az egyetlen, aki jól csinálja, máris nem vagy olyan hulla estére, ha pedig tényleg annyira fáradt vagy, elég a sarki kávézóig menned egy könyvvel, azért az nem olyan nagy erőfeszítés. Esetleg bezárkózni a fürdőbe egy pohár bor, illatos gyertyák és egy ostoba magazin társaságában. Odáig csak elvánszorogsz.

4. “Állandóan hívogatnak otthonról”

Értelme sincs elmennem, mert akkor folyamatosan hívogatnak, hogy mindenfélét megkérdezzenek, ez még fárasztóbb, mint otthon lenni. – Ajaj. Van a telefonon egy varázslatos gomb, ha azt megnyomod, minden bajod elmúlik. De viccet félretéve, az a Te dolgod, hogy tudatosítsd a családban, hogy amikor elmész feltöltődni, az olyan, mintha szabadságra mennél a munkahelyeden, csak sokkal rövidebb. A férjed nyilván meg fogja érteni, hogy ő sem értékelné, ha a családi nyaraláson hárompercenként ki kéne szaladgálnia a Balatonból, hogy a kollégái kérdéseire válaszoljon. Tartsa tiszteletben, ez ugyanolyan, és a gyerekekkel is értesse meg.

5. “Nincs rá pénz”

Nem engedhetem meg magamnak, hogy a saját szórakozásomra költsek. – Hm. De a gyerek minden igényére mindig jut bőven? Senkinek sem szeretnék a pénztárcájában turkálni, de őszintén szólva, nehezen hiszem, hogy ha nagyon szeretnéd, időnként nem tudnál kiszorítani magadnak egy-két ezrest. Természetes, hogy Neked, mint anyának az a dolgod, hogy gondoskodj a gyerekeidről, megfelelő tanulási, kikapcsolódási és szórakozási lehetőségeket biztosíts neki, de a legfontosabb dolgod mégiscsak az, hogy egy olyan anyát is biztosíts, akinek van lehetősége feltöltődni és nem egy „boszorkány”. Nyilván csodálatos lenne három napon keresztül egy ötcsillagos wellness szállodában áztatni magadat a barátnőddel, de ezt valóban kevesen engedhetik meg maguknak. Viszont egy pici odafigyeléssel filléres szórakozási lehetőségeket is ki tudsz találni. Egy bkv bérlet elvisz Téged a budai hegyekbe, ahol egy könyv társaságában piknikezhetsz a fűben a magaddal vitt szendvicsekből, télen vannak ingyenes korcsolyapályák, amiket igénybe lehet venni, nyáron mezítlábas parkok, szintén ingyenesen. Télen-nyáron ott a könyvtár, igazán minimális anyagi vonzattal, néha-néha talán egy mozijegyet is ki lehet szorítani. Egy kávézóban pár száz forintért üldögélhetsz másfél órát egy jó latte társaságában, olvasva, facebookozva – kinek mi jön be. Ha vásárolni nem is, de kirakatot nézegetni bármilyen időben el lehet menni egy plázába, ha inkább a természet vonz, akkor is találsz gyönyörű sétálóhelyeket városban és azon kívül is. Végső esetben pedig mindig ott van a fürdőszoba és egy kád illatos, forró víz.

De egy dolog biztos: csak akkor fogod tudni ezeket megvalósítani, ha előtte valóban megéled azt, hogy a pihenés és kikapcsolódás alanyi jogon jár Neked, azért semmi különöset nem kell tenned.

Mi, nők ebben sokkal ügyetlenebbek vagyunk, mint a férfiak, nem tudom, miért. Sokszor hallok olyan férjről, aki – számos gyerekei ellenére – elvonul hétvégére horgászni, focizni jár, fotózik, teniszezik, sárkányrepül vagy valami számára érdekes tanfolyamon tölti a szabadidejét és a bűntudat leghalványabb szele sem érinti meg emiatt. De nőről alig-alig. Mi pedig irigykedünk rájuk és megrójuk ezért őket. Talán nem kéne. Talán inkább csak példát kéne venni róluk, mert ebben speciel ők járnak előbbre.